Filmajánló: A háború sámánja

A háború sámánja (2012)

Egy filmet szeretnék ajánlani nektek, ami szó szerint, nem hagyott felpattanni az ülésről, kvázi odaszögelt :)

A filmet 2013-ban mutatták be. Rendezője (Kim Nguyen) közel egy évtizedet  töltött Afrikában, hogy megtapasztalhassa a gyerekhadsereg működését, akiknek a tagjai 12-15 évesek. Testi és lelki fájdalmukat szerette volna bemutatni, hogy minél pontosabban visszaadhassa, és én hálás vagyok neki, hogy megismertetett egy olyan problémával, ami a mai napig aktuális.

A főszerepet Rachel Mwanza játssza, aki a szerepért 2012-ben elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakításáért járó Arany medve díjat.

Az alkotást másodmagammal sikerült megnéznem, ami jelzi, hogy egy ilyen típusú  és hangulatú filmre bizony nem könnyű beülni. Engem viszont mint témája, mint hangulata teljesen magával ragadott. Az alapítvány jóvoltából korábban egy kislányt támogattam, aki aztán kikerült az iskolából és eltűnt az alapítvány védő gondoskodása elöl. Sokat gondolkoztam, hogy vajon mi történhetett vele, hogyan alakul az élete. Habár most egy kisfiú támogató szülője vagyok, mindig szeretettel gondolok rá, akit mi a családba egymás között Mutinak hívtunk :)

A  film  története  Afrikában játszódik egy olyan részen ahol folyamatosan háborúznak, és nevelnek gyermekekből kegyetlen katonákat. Az ő életüket mutatják be, mégis egy kislány szemszögén keresztül.

Vajon miért nem felnőttek vívják meg a maguk háborúját? Miért használnak inkább gyerekeket? Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem is.

Egy kiskorú általában kevesebb élettapasztalattal rendelkezik,könnyebb befolyásolni őket, mindig kell valaki akire fel tudnak nézni. Ezért valószínűleg könnyebben alkalmazhatók ilyen feladatokra. Gyakran a hiszékenységükre alapozva kábítószerrel befolyásolják őket, amiktől agresszívabbak leszek, könnyebben megcsinálják azokat a feladatokat amiket rájuk bíznak. De amint elmúlik a drog hatása szörnyű rémálmok gyötrik őket.

Milyen módon kerülnek a milíciákhoz?

A leggyakrabban a felkelők által megtámadott és elpusztított falvakból, illetve előfordul amikor valamilyen lelki trauma éri őket, és maguktól csatlakoznak a felkelőkhöz. Ezt a haragot, és elkeseredést, könnyedén fordíthatják a katonák saját hasznukra. A gyermekkatonák kiképzésének az első lépése, hogy nyilvánosan ki kell végezniük a szüleiket. Ez a lépés adja meg aztán azt a lelki állapotot, amivel később könnyedén tudnak úgymond gyilkológépekké válni. Ilyen katonák a világ minden régiójában léteznek. Fekete-Afrika az a térség ami legjobban érintett a problémában.

Címszereplője egy 12 éves kislány, Konoma akinek  megtámadják a faluját,majd őt magát  arra kényszerítik, hogy szörnyű kegyetlenségeket kövessen el, saját családjával szemben, majd katonának képezik ki. A háborúban megtapasztalt szörnyűségeket, folyamatos látomások kísérik, ezt látva a felkelők vezetője, sámánnak tartja, ami talán megmentheti az életét. Egy ilyen kegyet viszont nem könnyű megtartani.A seregben összebarátkozik egy fiúval,aki meggyőzi arról, hogy dezertáljanak. Egymásba szeretnek, és immár az ő sorsuk egy időre közös lesz. De ez a szabadság bizony rövid életű lesz, és útjaik külön válnak. Konoma tovább folytatja az útját, immáron születendő gyermekével, és neki meséli el a történetet egy szekéren utazva, talán egy jobb jövő felé.

A film moziba kerülésével egy időben, egy kísérő kiállítás is volt a Művész moziban, ahol gyerekkatonák rajzaiból láttattunk néhány alkotást, és a rajzokon keresztül még inkább betekintést kaphattunk, ezeknek a gyerekeknek az érzelmi életéről,hogyan is élik meg ők mindazt amit rájuk kényszerít a háború.A világ 17 országában közel 300.000 gyermekkatona áll fegyverben. Harcra és gyilkolásra képezik ki őket. A lányokat a kiképzés során szexuálisan is kihasználják. Az Amnesty International jelentést adott ki, amiben gyerekek vallanak az átélt borzalmakról,gyakran a kényszerített kannibalizmusról. A Kiállításon megtekinthető alkotásokat Szilasi Ildikó Hermina kulturális antropológus, Afrika-szakértő, közgazdász, A háború gyermekei című könyv szerzője gyűjtötte Afrikában 2004-2007 között a Save the Children és a Belga Vöröskereszt gyerekkatona reintegrációs központjaiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kinshasában és Észak- Kivu tartományban. A rajzokon főleg a sereg tagjai láthatók, illetve kegyetlenkedések, megerőszakolások, kivégzések. Látszik, hogy a tettek súlya nem igazán érintette meg őket. Valóban megrendítő volt!

írta: Pinkóczi Barka

Népcsoportok - a maszájok

A maszájok

A maszájok Kelet-Afrika talán leghíresebb népcsoportja. Hagyományos népi viseletük, a shuka, ragyogó kék és piros színei szinte minden Afrikával foglalkozó műben megjelennek. Tévedés lenne azonban azt hinnünk, hogy ők alkotják Kelet-Afrika legnagyobb népcsoportját. Hírnevük ellenére, a magát maszájnak valló pásztorok száma már az egymilliót sem éri el. Ezzel ellentétben más népcsoportok, például a tanzániai samburuk száma a több milliót is meghaladja.

A maszájok Észak-Afrikából vándoroltak délebbre néhány évszázaddal ezelőtt. Két népcsoport, a kusiták és a niloták vegyes házasságaiból születtek meg a maszáj nép első tagjai. Mai lakóhelyüket, Kenya középső és déli illetve Tanzánia északi részét nagyjából kétszáz évvel ezelőtt népesítették be. Mivel felmenőik mindkét csoportja állattartó életformát folytatott, így a maszájok is a pásztorélet köré szerveződtek.

Legnagyobb kincsük  a szarvasmarha. Ez nem csupán haszonállat, de az egész népcsoportot meghatározza – még a vallásuk alapja is ez. A maszájok úgy hiszik, hogy a szarvasmarhát istenüktől, Enkaitól kapták ajándékba. Ebből kifolyólag a szarvasmarha – egyszerűen szólva – szent egy maszáj pásztor számára. Ezek az állatok (a mondák szerint) egy fügefa hosszú gyökerein ereszkedtek alá, így amikor egy maszáj ember elsétál egy fügefa mellett, a tisztelet jele képpen megérinti annak gyökerét.

Annak ellenére, hogy nagy csordákba tartják a szarvasmarhákat, nagyon ritkán vágják le ezeket az állatokat. Hússzükségleteiket inkább a kisebb számban tartott és kevésbé értékes bárányokból és kecskékből fedezik. Kecskehúst legtöbbször a harcosok fogyasztanak, amit az erdőben a női szemek elől elrejtve vágnak le és fogyasztanak el. Egy nő sosem érhet hozzá, vagy nézhet rá olyan húsra, ami utána a harcosok asztalára kerül.

A maszájok számára állataik szükségletei a legfontosabbak. Éppen ezért, a legelő az egyik legnagyobb érték. Kultúrájuk szerint a fűben gazdag legelők a törzs (és azon belül a kisebb klánok) közös tulajdonai, azokat birtokolni nem lehet. Törekednek az egyensúlyra. Fontos, hogy minden marhának jusson elegendő élelem, de a környezet se károsodjon. A túllegeltetés a maszáj kultúrától idegen. Csakúgy, mind a földművesség.

Hagyományosan, egy maszáj sosem ásná fel a földet. A vallásuk szerint ez szentségtörés, hiszen ezzel a marháknak szánt legelőből veszne el terület. Sem vízért ásni, sem pedig a földet megmunkálni nem szabad. Manapság azonban, a hatalmas szárazság és a csökkenő vadlegelők mérete miatt, egyre többen bíznak a háztáji kiskertekben és kezdenek maguknak zöldséget és gabonát termelni.

A pásztornépek étrendje – így a maszájoké is – rendkívül egyszerű. Legfőképpen kukoricalisztből készült puliszkát fogyasztanak tejjel (illetve egy friss szarvasmarha vért és tejet vegyítő itallal). Vadat, halat, vagy a szavannán található gyümölcsöket szinte egyáltalán nem, vagy csak éhínség idején fogyasztanak. A tejnek és a vérnek van a legnagyobb szerepe az étkezésükben, hiszen a szavannai perzselő nap minden más folyadékot hamar eltüntet a környékről – és kutat ásni ugye tilos.

A maszáj családok úgynevezett enkangokban élnek. A enkang egy olyan lakóegység, amelyben a férjek és feleségeik házai állnak. Több család is élhet így egy szúrós növényekkel elzárt állattartó közösségben. Érdekesség, hogy a házakat minden nő magának építi, a többi feleséghez és a férjhez közel. A maszáj férfiak ugyanis több feleséget vesznek el az évek során. Minden feleség a gyermekeivel egy külön kunyhóban él, a férj pedig egy másikban, ami viszonylag középen helyezkedik el a többihez képest.

A népcsoporton belül nagyon fontos szerepe van az életkornak és a tiszteletnek. Mivel születési anyakönyvi kivonat sok helyen még ma sincsen, a maszájok (más okokból is persze) a gyermekek számában mérik az életkort. Mindig a fiatalabb hajt fejet az idősebb előtt, aki a fiatal homlokát a tenyerével megérinti. Tehát például, ha az édesanyámnak három gyermeke született, nekem viszont már négy, akkor én idősebb vagyok az anyukámnál.

A gyerekekből nagyon hamar szülők válnak Maszájföldön. A lányok akár már 12 éves korukban is férjhez mehetnek ahhoz, akit édesapjuk választ nekik. Ez sokszor az apa egyik barátja és ezzel együtt kortársa is. Nem ritka, hogy egy 12 éves lány egy több mint 50 éves férfi felesége lesz. Azért nem házasodnak inkább fiatalabb férfival, mert egy fiatal fiú nem tudná „megvásárolni” a lányt – jobban mondva az esküvővel járó adományokat eljuttatni az apának. Ez akár több szarvasmarha is lehet, ami nagyon nagy kincs.

Egy 12 éves lány maszáj mércével mérve már rég felnőttnek számít. A gyerekeknek kiskoruktól kezdve nincsenek játékaik. Édesanyjuk nagyjából két, három éves korukig szoptatja őket, majd becsatlakoznak a házimunkába. A maszáj kislányok főleg a tűz körül a főzőedényekkel, vagy a tejes kancsókkal játszanak és aktívan kiveszik a részüket a ház körüli teendőkből. Iskolába csak nagyon kevesen járnak, így mire elérik a 12 éves kort, már majdnem tíz éve vezetik otthon a háztartást. Főzni, takarítani és az állatokkal bánni kiválóan tudnak. Ebben a korban a lányok már a híres maszáj ékszerek készítésében is jeleskednek. Ezeknek mind saját jelentésük van, szimbólumként viselik őket. A színes fülbevalók például a gyermekek számát jelölik, így üdvözlésnél könnyen eldönthető, ki az idősebb. 

Források:

Cynthia Salvadori & Andrew Fedders: The Maasai.

HarperCollins Distribution Services. 1973.

Interjúk (2014 ősz, Észak-Tanzánia)

 


írta: Bujtás Petra