Országok: Algéria

Észak-Afrika - Algéria

·         hivatalos neve Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság

·         Fővárosa Algír

·         területe 2 381 741 km²

·         népessége közel 40 millió fő

·         pénznemük az algériai dinár

Általános információk

Algéria területének közel négyötöde a Szaharában fekszik. Ebből kifolyólag a népesség 90%- a tengerparthoz közeli északi területekre koncentrálódik.  Lakosságának 19%-át az őslakos berberek teszik ki, a fennmaradó részt az arabok alkotják. Hivatalos nyelvük az arab, de a gyarmati időkből kifolyólag sokan beszélik a franciát és a berbert is. Az ország lakosságának 99%-a szunnita muszlim vallású és nagy része fiatalokból áll: kb. 45% a 15 éven aluliak aránya.

Kiváló stratégiai helyzete miatt számos népcsoport igyekezett meghódítani. A terület – a teljesség igénye nélkül- föníciai, római, török és francia uralom alatt is állt. Kisebb-nagyobb mértékben a hódítók mind nyomot hagytak az ország kultúráján, leginkább az építészetén.  

A természet szerelmeseinek is számtalan csodát tartogat ez a vidék. A Világörökség részévé nyilvánított Tassili n’Ajjer hegyvonulata, valamint Algéria nemzeti parkjai mind népszerű célpontnak számítanak a turisták körében. Külön kiemelendő az ország sokszínű madárvilága.

Algír

A közel 3 millió lakosú település a Földközi- tenger partján fekszik. Nemcsak az ország fővárosa, hanem egyben a legfontosabb kikötője is. Az utcákon sétálva ízelítőt kaphatunk Algéria sokszínű kultúrájából, történelméből. A számtalan múzeum mellett a turisták kedvelt célpontja Algír casbah negyede. A fallal körülvett fellegvár szűk utcácskáit járva megcsodálhatjuk a hódoltsági korokból származó építészeti alkotásokat, például a  mecseteket vagy a török uralom időszakában épült palotákat. Ez a mesés környezet a filmrendezőket is megihlette: a városrész számos, főleg történelmi témájú filmnek szolgált hátteréül.

Skikda

Skikda városát francia gyarmatosítók alapították egy ókori föníciai település romjain. Az országban dúló függetlenségi háború rendkívül megviselte a várost, de a lakosság kitartásának és erőfeszítésének köszönhetően sikerült életre kelteni. Skikda belvárosát járva lélegzetelállító építészeti remekművekkel találkozhatunk. A városháza épülete, valamint a pályaudvar a híres francia építész, Le Corbusier munkáját dicséri.

A település élénk kereskedelmének köszönhetően Észak-Afrika egyik leggazdagabbjának tekinthető. Az 1970-es évektől kezdetét vette az olajipar kiépülése, melyből szintén komoly bevételekre tett szert a város.

Skikdában számtalan világszínvonalú szálloda található, ahol a megfáradt, kikapcsolódásra vágyó turisták a külvilágot kizárva pihenhetnek.

Oran

A település története egészen Kr.e. 937-re nyúlik vissza. Andalúz mór kereskedők alapították, kihasználva előnyös fekvését, Európához való közelségét.  Ezeknek a tulajdonságainak köszönhetően évezredek óta virágzik város tengeri kereskedelme. Oran egyben az ország ipari, oktatási és kulturális központja is.

Algéria második legnagyobb települése elsősorban a rai zene egyik szülővárosaként ismert. A stílus az arab népzene és a nyugati pop, jazz, esetleg reggae keveréke. A legismertebb rai zenész, Cheb Khald szintén algériai származású.

források:

CIA Fact Book, Navigátor Világatlasz- Afrika, www.algeria.com

írta: Telek Szilvia

Az álmodozó kisfiú, aki legeltetés közben azt mondogatta egy napon repülőre ül ő is …

-Tudomány/Technika- Az álmodozó kisfiú, aki legeltetés közben azt mondogatta egy napon repülőre ül ő is …

Tudomány és technika rovatunk keretein belül minden héten egy-egy ötletes technikai vagy technológiai megoldást, újítást, illetve kreatív és tettre kész embereket mutatunk be Afrikából. Felhívjuk az érdeklődő olvasók figyelmét, hogy nyitottak vagyunk minden témajavaslatra, küldhetik hozzánk kommentként vagy akár emailben is.

Ki is lehetne más ez a kisfiú, mint a 13 éves, maszáj Richard Turere, bizonyára már hallottatok róla és az ő “oroszlán lámpásáról”. Nem akart mást, csak békét a törzse és a területükön osztozkodó oroszlánok között.

Történetünkben Kenyában járunk a Nairobi Nemzeti Park déli részén. A nemzeti park mintegy közel 117 négyzetkilométerén a kezdetekben kikuyu és maszáj törzsek osztoztak a színes és változatos vadvilággal. A maszájok szarvasmarháikat legeltették együtt a vadon élő állatokkal, míg a főként gazdálkodásra berendezkedett kikuyuk pedig többször panaszkodtak a veteményeseiket meglátogató zebrák, vagy zsiráfok miatt.

Később a parkot északról keletről és nyugatról elektromos kerítéssel vették körbe, viszont délről a Mbagathi folyó határolja csak, így a déli oldalon a vadállatok szabadon kijárhatnak. A növényevők új területeket keresnek, a ragadozók pedig követik őket.
Viszont a maszájok abban hisznek, hogy ők, az állataik és a legelőik, mind együtt az égből jöttek és ezért meg kell becsülniük mindent amijük van. A maszáj harcosok, a moránok, így mindent megtesznek népük és állataik védelméért.

Most pedig térjünk vissza Richard Turerehez, aki apja szarvasmarháira vigyáz, miközben a közelben fekvő Nairobi reptereiről felszálló repülőgépeket követi a feje felett és magában arról álmodozik, hogy egy nap majd ő is repülni fog. A hozzá hasonló korú gyermekek többségének a feladata a marhák felvigyázása, mert sajnos a parkból kivándorló ragadozók, köztük főleg az oroszlánok, veszélyt jelentenek a háziállatokra is.
Richard nagyon sajnálta az elpusztult marháikat, amikor az oroszlánok jártak sikerrel, viszont a megölt oroszlánokat is, amikor a moránoknak sikerült elejteni egy-egy tilosban kószáló oroszlánt. Ezért megoldást akart találni, hogy mindenkét oldal jól járjon és az oroszlánokat távol lehessen tartani.

Első gondolata a tűz volt, bízva abban, hogy félni fognak a tűztől, de az oroszlánok hamar megszokták és a fény még segítséget is jelentett nekik abban, hogy merre vannak a marhaistállók. De nem adta fel, jöttek az újabb ötletek.

A második terv az volt, hogy el kell hitetni az oroszlánokkal, hogy valaki védi a marhákat. Ezért madárijesztőket szerelt fel, mintha ő állna az istállók mellett. Nagyon ígéretesnek tűnt az első pár napban, mert a közelgő oroszlánok rendre visszavonulót fújtak. De ez sajnos nem tartott sokáig, hamar rájöttek a turpisságra és mivel a madárijesztő nem mozgott, így nem jelentett veszélyforrást, nyugodtan közelebb merészkedtek és minden úgy ment, mint előtte.

Megfigyelte, hogy ha ő esténként egy fáklyával a kezében járkál, akkor nincsenek támadások, mert a mozgás miatt az oroszlánok nem merészkedtek a közelbe. Így el is értünk a harmadik ötlethez, mozgó fények kellenek, de hogyan is? Honnan szerezzünk motorokat, amik mozgatnak valamit, vagy hogy szerezzük be a szükséges energiát? Sok kérdés ami megválaszolásra szorult. De nem adta fel. Kihelyezett sok-sok led izzókat körbe a kerítéseken mindenhol, majd ezeket egy autó akkumulátorára kötötte, aminek pedig napelemmel biztosította a töltését. Így mivel nem voltak mozgó részek, kevesebb energiát fogyasztott.
Szóval már van energiánk, vannak fényeink, viszont még nincs mozgás, csak álló fényeink, amit már jól tudunk, hogy nem segítenek, mert a vadállatok megszokják őket. És hát mire is lehetne még felhasználni egy autó irány- és elakadásjelzőiben lévő reléket, ha nem arra, hogy a fények különböző helyeken is időben villanjanak fel, majd aludjanak ki, ezzel imitálva, mintha a fény mozogna. Remek kis találmány, ami csupán a már kéznél lévő eszközökből alkot egy újat.

Az első ilyen eszközrendszert két éve szerelte fel otthon és azóta egyetlen támadás sem érte őket. Majd a szomszédok növekvő érdeklődésének eleget téve egyre több helyen építette ki az “oroszlánvédőt”, ma pedig már Kenya-szerte használják megoldását nemcsak oroszlánok, hanem egyéb vadak távol tartására is.

Találmánya révén ösztöndíjat nyert a Brookhouse International School-ba, ahol tovább tökéletesíti ötletét és tudását is. A Brookhouse egy nagszerű lehetőség a fejlődésre, egy brit tanterv szerint oktató iskola Langatában, Nairobi külvárosában. A G20-ak iskoláinak listáján előkelő helyen szerepel és a tanulók többsége később Anglia egyetemein tanul tovább.

Nagyszerű ötlete, képességei, az állatok iránti szeretete, tenni akarása, kitartása végül lehetővé tették, hogy valóra váljon egy álom és repülőre ülhessen, ugyanis meghívást kapott, hogy meséljen életéről az egyik TED konferencián, ezt a videót lentebb a források között meg is lehet nézni.

Remélem még sok kis felfedező fogja szebbé tenni világunkat! Addig is tartson velünk a következőkben is, amikor a microgrid energiarendszerekről lesz szó.

 

források:

·         http://lionguardians.org/

·         http://en.wikipedia.org/wiki/Nairobi_National_Park

·         http://en.wikipedia.org/wiki/Brookhouse_School

·         https://www.ted.com/talks/richard_turere_a_peace_treaty_with_the_lions/transcript?language=hu

 

írta: Harsányi Gábor

Kwame Nkrumah

Mindig előre, hátra soha

Az alábbiakban Fekete-Afrika első függetlenné vált országának elnökéről, a pánafrikai mozgalom élharcosáról, az Afrikai Egységszervezet megteremtőjéről, a 20. század legnépszerűbb afrikai politikusáról, Kwame Nkrumah-ról lesz szó.

Francis Nwia Kofi Ngonloma, vagy későbbi nevén Kwame Nkrumah 1909. szeptember 21-én született Nkrofulban. Akan származású édesapja aranyműves, édesanyja házvezetőnő volt. Édesanyja Nyaniba mellett nőtt fel, édestestvérei nem voltak. Katolikus missziós iskolába járt Aximba, ahol már fiatalkorában kitűnt a társai közül tehetségével. Ahogy idősödött, egyre többet segített be tanárának a társai oktatásában. Az iskola elvégzése után az accrai Prince of Wales College hallgatója lett. A főiskolán nagy hatást gyakorolt rá egy bizonyos Dr. Kwegyir James Aggrey, a kor egyik leghíresebb afrikai tanára. Miután elvégezte a főiskolát, Aggrey és a későbbi nigériai elnök, Namdi Azikwe barátja biztatására felvételizett az USA-ban található Lincoln Universityre. 1935-ben utazott az USA-ba, gyakorlatilag koldusszegényen. Egyetemi tanulmányai mellett rendszeresen dolgozott, hogy fizetni tudja a tandíját. Dolgozott szappangyárban, mosogatóként és dokkmunkásként is, így megtanulhatta a pénz és a munka értékét. Többször előfordult, hogy nem talált munkát és a pénze is elfogyott. Ilyenkor vonatokon töltötte az éjszakáit. Azonban a munka mellett mindig jutott ideje a tanulásra. 1945-ig diplomát szerzett teológiából, filozófiából és pedagógiából, valamint tanult történelmet is. Rendszeresen publikált az egyetem újságaiba, és 1945-re megírta első nyomtatásban is megjelent könyvét. Ugyan több ezer kilométerre volt hazájától, mégsem volt magányos. Gondolataira fogékonyak voltak az afroamerikaiak.  Mélyen lesújtotta a faji szegregáció, amit a saját bőrén is megtapasztalt az USA-ban, ezért ahogy csak tudta, segítette egyenjogúságért vívott harcukat. 1945 végén az Egyesült Királyságba utazott, hogy a London School of Economicson folytassa tanulmányait, közgazdasági szakirányon. Ekkor azonban már a politika töltötte ki ideje nagy részét. Társszervezője volt az V. Pánafrikai Kongresszusnak. Ezek a kongresszusok a gyarmati Afrika országai számára valamiféle útkeresésnek voltak alkalmasak, de az ötödik merőben eltért a korábbiaktól. Szakítva a korábbi hangnemmel radikálisan kijelentették: önkormányzatiságot azonnal!

A kongresszus hatalmas sikert aratott, ami megtette a hatását szülőföldjén is. 1947-ben váratlan üzenet érkezett Aranypartról. Joseph Danquah felkérte, hogy legyen az UGCC párt főtitkára. Nkrumah rövid hezitálás után félbehagyta tanulmányait és elfogadva a felkérést, hazatért Accrába. Az UGCC a tehetősek pártja volt, Nkrumah visszaemlékezéseiben úgy nyilatkozott Danquahékról, hogy ők csak megreformálni akarták a gyarmati rendszert, de semmiképp sem lerombolni azt, lévén a saját részüket is elveszítették volna. Ez alapvető nézetkülönbség volt köztük. Ennek ellenére megragadó hévvel vetette bele magát a munkába, pár hónap alatt megsokszorozta az UGCC bázisát. Nkrumah egyre népszerűbb lett hazájában is, amit a britek aggodalommal figyeltek. India elvesztése után az Aranypart lett gyarmatbirodalmuk új súlypontja, amit nem hagyhattak elveszni. Nkrumah tömegdemonstrációkat szervezett, ezek közül az egyik összetűzéshez vezetett a rendőrökkel, melynek 29 halálos áldozata lett. A brit főkormányzó személyesen Nkrumahot tette felelőssé az összecsapásért. Felállítottak egy vizsgálóbizottságot, ami a lehetséges megoldásokat vetette latba. Nkrumah úgy gondolta, hogy a bizottság nem hozhat jó döntést, ezért ultimátumot adott és felkérte az aranypartiakat, hogy kezdjenek ún. "pozitív akcióba". Ez minden erőszakmentes cselekedetet magában foglalt ami nehezítette a gyarmaton az angolok dolgát és elősegíthette a függetlenséget. Az UGCC vezetői ezt elfogadhatatlannak tartották, ezért Nkrumah néhány társával kivált a pártból, és megalapította a CPP-t a Convetion People's Party-t. Miután elkezdődött az akció, a gyarmat élete teljesen megbénult. Álltak a buszok, nem dolgoztak a közalkalmazottak, zárva voltak a boltok. A főkormányzó letartóztatta és börtönbe vetette Nkrumahot. A közhangulat azonban nem javult, ezért 1951 februárjára választásokat írt ki. Nkrumah célja egyértelmű volt: a börtönből is meg kellett nyerni a választásokat. Ehhez meg is volt az eszköze, üzeneteket juttatott ki pártja szabadlábon maradt vezetőihez, így irányítva a kampányt. A CPP a szavazatok több mint 70%-át megkapva megnyerte a választást, ezért a főkormányzó kénytelen volt kiengedni Nkrumahot és felkérte az első afrikai többségű kormány megalakítására.  Ekkorra már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a folyamatot nem lehet megállítani, Aranypart egy évtizeden belül független állam lesz. 1956. szeptember 18-án a brit gyarmatügyi miniszter bejelentette, hogy 1957. március 6-án Aranypart megszűnik brit gyarmat lenni. Ezzel első fekete-afrikai országként gyakorlatilag erőszakmentesen kivívták a függetlenséget.

A független állam neve Ghána lett, egy dicső középkori afrikai birodalom után. Ghána rendkívül jó kilátásokkal nézett a függetlenség elé. Hatalmas tőkét halmoztak fel a kakaó árának emelkedésén, mivel Ghána adta a világ kakaókeresletének a kétharmadát. Ezt a tőkét pedig mind fejlesztésre költhették. Ennek megfelelően kezdődött a Nkrumah-kormány tevékenysége. Öt év alatt elképesztő ütemű fejlődésen ment keresztül az ország. Létrehoztak egy komplett infrastruktúrát, ami a később létrehozandó feldolgozóipar kiszolgálására lett megtervezve. Ez magában foglalta a közutak és vasutak kiterjesztését és fejlesztését, csatornák építését és vezetékes víz, valamint a villamos áram bevezetését minden aranyparti háztartásba. Tartalmazta még egy egyetem építését, a mezőgazdaság gépesítését, egészségügyi és oktatási reformokat, létrehozták az első légitársaságot, a légierőt és Black Star Line néven hajózási vállalatot alapítottak. 

Ráadásul volt egy projekt, ami volumene miatt nem fért bele a fejlesztési tervbe. Ez volt a Nkrumah-rezsim legvitatottabb döntése, a Volta River Project. Ez magában foglalta Akosombo gát és a Volta erőmű megépítését a Volta folyón, ami a világ legnagyobb mesterséges tavát duzzasztotta volna fel az ország keleti részében, egy timföldgyár és alumíniumkohó létrehozását, valamint a Volta-tó miatt kilakoltatott polgárok számára egy új 35 ezres város, Tema építését Afrika legnagyobb szárazdokkjával. Ez volt Nkrumah régi nagy álma, egy olyan beruházás ami bebizonyítja a világnak Afrika igazi erejét. A beruházás 1961-ben kezdetét vette. Ezután Nkrumah elsősorban nem saját országával törődött, hanem megkísérelte egységbe forrasztani egész Afrikát. Megálmodta az Afrikai Egyesült Államokat, és ennek létrehozásához keresett támogatókat. Ezek a próbálkozások kezdeti sikerek után mind elhaltak, egyetlen maradandó eredménye az Afrikai Egységszervezet megalapítása. Közben a kakaó ára drasztikusan csökkenni kezdett, és mivel ipara még mindig nem volt az országnak, egyre sötétebb kilátások elé nézett Ghána. Hogy finanszírozni tudja a VRP-et, egyre nagyobb nyomást helyezett a népére. Ez előbb sztrájkokhoz, majd merényletekhez vezetett. Az első merényletek után Nkrumah teljesen elzárkózott a külvilágtól. Paranoiás lett, diktatúrát vezetett be, az elnöki rezidenciából irányította az országot és börtönbe vetett mindenkit, aki ellent mondott neki. Magáról nevezte el az új egyetemet, luxuscikkekre költötte a pénzét, elterjedt a korrupció. 1966 februárjában, miután felavatta az Akosombo gátat, Kínába és Vietnámba utazott. Visszatérni azonban már nem volt lehetősége. Távollétében a rendőrség és a hadsereg puccsot hajtott végre, és egy életre száműzték Ghánából. Előbb Guineába utazott, majd hosszú betegség után, 1972-ben érte a halál Bukarestben, egy klinikán.

források:
Búr Gábor: Civitatis Ghaniensis Conditor. Budapest. 2009.
Rooney, David: Kwame Nkrumah Vision and Tragedy. Accra, 2007.

írta: Babinszki Péter