Nelson Mandela

Személyek - Nelson Mandela

Nelson Rolihlahla Mandela 1918. július 18-án született Mvezo faluban, Transkei tartományban, Dél-Afrikában. Édesapja a xhosza nép thembu törzsének egyik törzsfőnöke volt, valamint a Madiba királyi család sarja(Nelson legismertebb beceneve is innen lett Madiba). Származásából adódóan már egészen gyerekkorától kezdve magas szintű, európai szellemű oktatásban részesült. 1938-ban felvételt nyert a feketék számára létesített Fort Harei egyetemre. Innen azonban két év után kicsapták egy apartheid-ellenes tüntetésen való részvétel miatt. Ekkor vissza kellett volna térnie szülőfalujába, ám mivel nem akarta feleségül venni azt a lányt, akit a családja szemelt ki számára, inkább Johannesburgba "szökött". 

Itt megismerkedett Walter Sisuluval, Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (feketék által alapított apartheid-ellenes párt) későbbi főtitkárával, aki segített neki abban, hogy a Witwatersrand-i egyetemen befejezhesse jogi tanulmányait. Egyre több időt töltött Sisuluval és az ANK többi aktivistájával, például Alfred Bitini Xumával, akivel 1944-ben megalapították az ANK ifjúsági szervezetét. Szintén Sisulu házában találkozott egy Evelyn Mase nevű aktivistával, akit még ebben az évben feleségül vett és szűk tíz év leforgása alatt négy gyermeket is szült neki. Ezalatt az idő alatt Johannesburg Alexandria nevű, feketék számára elkülönített negyedébe költözött, ahol minden nap megtapasztalhatta az apartheid rezsim elnyomó természetét. Aktívan részt vett az ANK munkájában, röplapokat írt, tüntetéseket szervezett, beszédeket tartott, az erőszakot ekkor még elvetette, passzív ellenállásra buzdította a feketéket. 

Ennek elismeréseként 1952-ben megválasztották az ANK elnökhelyettesének.  1952-ben, "az ima és fogadalom országos napján" szervezett békés megemlékezésen, a rendőrök rátámadtak a feketékre, minden ellenszegülésre irányuló kísérletet brutálisan levertek. Mandelát több vezető ANK taggal együtt letartóztatták, ekkor került a rendőrség megfigyelése alá. Nem tarthatott beszédeket, nem publikálhatott, nem idézhették és nem mehetett be bizonyos épületekbe. Erre válaszul Mandela kidolgozta az "M"-tervet, ami az ANK működését földalatti mozgalommá szervezte. Emellett Oliver Tambo barátjával megnyitották az első feketék által alapított ügyvédi irodát, ami az apartheid túlkapásaival, és a feketék jogaival foglalkozott leginkább. 

1955-ben az ANK szövetségre lépett a helyi indiai kisebbség elnyomás ellen harcoló tagjaival, valamint azokkal a fehérekkel akik egy demokratikus Dél-Afrika megteremtéséért dolgoztak, és közösen kidolgoztak egy szabadságjogi chartát, ami egységfrontba tömörítette az apartheid-ellenes szervezeteket, és kimondta, hogy a hatalmat bőrszíntől függetlenül Dél-Afrika egész népének kell átadni. Ez egy olyan erős szövetség volt a rendszerkritikus szervezetek között, amit maga a rendszer sem hagyhatott szó nélkül. 1956-ra ismét letartóztatta ezen szervezetek 156 vezető személyét, köztük Mandelát is. 1960-ra Mandela elvált feleségétől, és elvette a szociális munkást,Winnie Madikizelát. 

Ebben az évben Sharpeville-nél tüntetők gyűltek össze, hogy nemtetszésüket fejezzék ki az övezetátlépési engedéllyel szemben, a rendőrség a tömegbe lőtt és megölt 69 embert. A legtöbb halottat a hátán érte halálos sebe, vagyis menekülés közben lőtték le őket. A nemzetközi közvélemény felháborodott, nőtt a nyomás az apartheiden. Erre válaszul az elnök, Hendrik Verwoerd független fekete államokat hozott létre az országon belül. Azonban Mandela tudta, hogy a bantusztánoknak nevezett közösségek nem államok, hanem sokkal inkább rezervátumok lesznek. Ekkor már nem látott más megoldást a rendszerrel szembeni ellenállásra, létrehozta az Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) elnevezésű szervezetet, ami gerilla és szabotázsakciókat tervezett a rendszer ellen. Tulajdonképpen annyi választotta el egy terrorszervezettől, hogy célpontjai nem személyek voltak, hanem a rendszer infrastrukturális csomópontjai (rádióállomások, erőművek). A támadásokat éjszaka hajtották végre a személyi áldozatok elkerülése végett. Ezekért a szabotázsakciókért tartóztatták le 1964-ben, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Büntetésének nagy részét a híres Robben-szigeten töltötte, ahol ő volt a 46664-es számú fogoly.

27 évet töltött börtönben, ez idő alatt többek közt felesége és a már korábban bemutatott Steven Biko folytatta a harcot a rendszer ellen. A rendszer azonban belülről omlott össze. Pieter Botha felpuhította, majd Willem de Klerk fokozatosan felszámolta az apartheidet, amiért 1992-ben megosztva megkapta Mandela-val együtt a Nobel békedíjat. Mandela végül 1990. február 11-én szabadult, 1994-ben pedig Dél-Afrika első demokratikus szavazásán, elnökké választották, amely posztot 1999. májusáig töltötte be, nem indult újra az elnöki posztért. Ekkor hivatalosan visszavonult a politikától, de humanitárius és polgárjogi szerepvállalása egészen 2013-ben bekövetkezett haláláig nem szűnt meg.

Emlékezete

Nelson Mandelát sokan támadták. Politikai pályáját számtalanszor azonosították már egy kommunista, terrorista, politikai kalandoréval, hiszen bebörtönzése előtt számtalan marxista hangvételű röpirat fűződik a nevéhez, sőt 1998-ban Fidel Catrot nevezte meg példaképének. Ezen felül családi élete sem mondható patyolat tisztának. Kétszer vált el, szabadulása után elhagyta Winniet, aki büntetése 27 éve alatt végig harcolt érte. Harmadik felesége, Graça Machel a korábbi mozambiki elnök Samora Machel özvegye. Nem tisztem megvédeni semmilyen vádakkal szemben, de vannak megkérdőjelezhetetlen érdemei, amiket szükséges felsorolni. Az a fajgyűlölő apartheid-rendszer felszámolásában végzett munkája mindenki számára ismert, azonban az igazi politikai bravúr csak az elnökké választása után következett. 1994-ben egy végletekig elmérgesedett fekete-fehér viszony fogadta. A búrok rettegtek attól, hogy Zimbabwéhoz hasonlóan, a feketék megszerzett hatalmukat véres eszközökkel fogják korábbi elnyomóik ellen fordítani. A feketék pedig -talán érthető okokból- forrtak a vágytól, hogy az apartheid több mint fél évszázada alatt összegyűlt sérelmeiket végre visszafizethessék. Dél-Afrika 1994-ben a polgárháború küszöbén állt. Ebben a helyzetben lett Mandela az ország első fekete elnöke, és ahelyett, hogy a feketék indulatait meglovagolva, maga is bosszút állhatott volna azután, hogy fél életét börtönben töltötte, ő elutasított mindennemű erőszakot és a megbocsátást választotta, és szorgalmazta, hogy megteremtse a szivárványnemzetet. Ezt a helyzetet sikerült szinte vér nélkül megoldania, és bár közel sem mintaszerű a mai Dél-Afrika a fekete-fehér együttélés szempontjából, ezt a viszonylagos jó viszonyt, Mandelának köszönhetjük. Ezek az érdemei vitathatatlanul a 20. század egyik emblematikus alakjává tették. Életének méltó emléket állít Clint Eastwood Invictus c. filmje, ami az 1994 utáni eseményeket mutatja be, különös tekintettel a fekete-fehér viszony megoldására, illetve a 2013-as Mandela - Hosszú út a szabadságig c. életrajzi film, ami rendkívül objektíven mutatja be Mandela talán kevésbé ismert oldalait is.

források:
http://www.afrikatanulmanyok.hu/htmls/nelson_mandela.html

írta: Babinszki Péter