2015. február 11., szerda

Vallások Afrikában

A vallások megoszlása Afrikában

 

A vallásokkal foglalkozó első bejegyzésünkben egy amolyan bevezetőként, rálátást szeretnénk nyújtani a kontinens egészére, a vallások megoszlása szempontjából. Később az egyes vallásokkal foglalkozó bejegyzésekben részletesebben megismerhetitek az itt említett vallásokat. Olvassátok szeretettel!

Afrikát gyakran szokták a legvallásosabb kontinensnek nevezni, hiszen itt a legkevesebb a vallástalanok száma. A földrész többsége keresztény vagy szunnita muszlim, de számtalan hagyományos vallású valamint hindu, zsidó és szikh közösséggel is találkozhatunk. 

Világvallások megérkezésének iránya Afrikába

Az iszlám főleg a kontinens északi részére jellemző, itt több mint 99%-ban élnek muszlimok, míg Közép és Dél-Afrikában a kereszténység az uralkodó vallás. A szunnita muszlim mellett Kelet-Afrikában az Arab-öbölből származó siíták is élnek.  A katolikus, ortodox, anglikán, és a kopt mellett az evangélikus egyház is egyre nagyobb teret hódít magának.

A keresztények és a muzulmánok között számtalan összeütközésre került sor. Az ellentét napjainkban is jelen van az afrikai vallási életben.

A hagyományos vallások jelenléte főleg Nyugat-Afrikára jellemző, de kisebb számban jelen van minden fekete-afrikai országban. Togóban, Bissau-Guineában és Dél-Szudánban a lakosság több, mint 30%-nak hitvilága. Ezen vallások közös jellemzője, hogy állatokat, növényeket, tárgyakat lélekkel ruháznak fel (animizmus). 

Vallási szempontból érdemes még kiemelni Mauritiust, ahol a lakosság több, mint 50% hindu, mely abból adódik, hogy a lakosság többsége indiai.

A lenti táblázat nagyobb vallások eloszlását az egyes afrikai országokban. Vallástalanoknak tekintjük az ateistákat, agnosztikusokat illetve azokat a személyeket, akik magukat nem sorolják egyetlen vallás követői közé sem.

Teljes mérethez: jobb klikk és megnyitás új ablakban
 források:


Keresztes Imre: Kereszténység és iszlám Afrikában - HVG (2010. május 05.) - http://stud-theol.blogspot.hu/2010/05/keresztenyseg-es-iszlam-afrikaban.html


http://www.worldometers.info/world-population/population-by-country/

Pew Research Center: The Global Religious Landscape - http://www.pewforum.org/2012/12/18/global-religious-landscape-exec/

Pew Research Center: Religiously Unaffiliated - http://www.pewforum.org/2012/12/18/global-religious-landscape-unaffiliated/




írta: Kovaliczky Éva


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése