Népcsoportok - a maszájok

A maszájok

A maszájok Kelet-Afrika talán leghíresebb népcsoportja. Hagyományos népi viseletük, a shuka, ragyogó kék és piros színei szinte minden Afrikával foglalkozó műben megjelennek. Tévedés lenne azonban azt hinnünk, hogy ők alkotják Kelet-Afrika legnagyobb népcsoportját. Hírnevük ellenére, a magát maszájnak valló pásztorok száma már az egymilliót sem éri el. Ezzel ellentétben más népcsoportok, például a tanzániai samburuk száma a több milliót is meghaladja.

A maszájok Észak-Afrikából vándoroltak délebbre néhány évszázaddal ezelőtt. Két népcsoport, a kusiták és a niloták vegyes házasságaiból születtek meg a maszáj nép első tagjai. Mai lakóhelyüket, Kenya középső és déli illetve Tanzánia északi részét nagyjából kétszáz évvel ezelőtt népesítették be. Mivel felmenőik mindkét csoportja állattartó életformát folytatott, így a maszájok is a pásztorélet köré szerveződtek.

Legnagyobb kincsük  a szarvasmarha. Ez nem csupán haszonállat, de az egész népcsoportot meghatározza – még a vallásuk alapja is ez. A maszájok úgy hiszik, hogy a szarvasmarhát istenüktől, Enkaitól kapták ajándékba. Ebből kifolyólag a szarvasmarha – egyszerűen szólva – szent egy maszáj pásztor számára. Ezek az állatok (a mondák szerint) egy fügefa hosszú gyökerein ereszkedtek alá, így amikor egy maszáj ember elsétál egy fügefa mellett, a tisztelet jele képpen megérinti annak gyökerét.

Annak ellenére, hogy nagy csordákba tartják a szarvasmarhákat, nagyon ritkán vágják le ezeket az állatokat. Hússzükségleteiket inkább a kisebb számban tartott és kevésbé értékes bárányokból és kecskékből fedezik. Kecskehúst legtöbbször a harcosok fogyasztanak, amit az erdőben a női szemek elől elrejtve vágnak le és fogyasztanak el. Egy nő sosem érhet hozzá, vagy nézhet rá olyan húsra, ami utána a harcosok asztalára kerül.

A maszájok számára állataik szükségletei a legfontosabbak. Éppen ezért, a legelő az egyik legnagyobb érték. Kultúrájuk szerint a fűben gazdag legelők a törzs (és azon belül a kisebb klánok) közös tulajdonai, azokat birtokolni nem lehet. Törekednek az egyensúlyra. Fontos, hogy minden marhának jusson elegendő élelem, de a környezet se károsodjon. A túllegeltetés a maszáj kultúrától idegen. Csakúgy, mind a földművesség.

Hagyományosan, egy maszáj sosem ásná fel a földet. A vallásuk szerint ez szentségtörés, hiszen ezzel a marháknak szánt legelőből veszne el terület. Sem vízért ásni, sem pedig a földet megmunkálni nem szabad. Manapság azonban, a hatalmas szárazság és a csökkenő vadlegelők mérete miatt, egyre többen bíznak a háztáji kiskertekben és kezdenek maguknak zöldséget és gabonát termelni.

A pásztornépek étrendje – így a maszájoké is – rendkívül egyszerű. Legfőképpen kukoricalisztből készült puliszkát fogyasztanak tejjel (illetve egy friss szarvasmarha vért és tejet vegyítő itallal). Vadat, halat, vagy a szavannán található gyümölcsöket szinte egyáltalán nem, vagy csak éhínség idején fogyasztanak. A tejnek és a vérnek van a legnagyobb szerepe az étkezésükben, hiszen a szavannai perzselő nap minden más folyadékot hamar eltüntet a környékről – és kutat ásni ugye tilos.

A maszáj családok úgynevezett enkangokban élnek. A enkang egy olyan lakóegység, amelyben a férjek és feleségeik házai állnak. Több család is élhet így egy szúrós növényekkel elzárt állattartó közösségben. Érdekesség, hogy a házakat minden nő magának építi, a többi feleséghez és a férjhez közel. A maszáj férfiak ugyanis több feleséget vesznek el az évek során. Minden feleség a gyermekeivel egy külön kunyhóban él, a férj pedig egy másikban, ami viszonylag középen helyezkedik el a többihez képest.

A népcsoporton belül nagyon fontos szerepe van az életkornak és a tiszteletnek. Mivel születési anyakönyvi kivonat sok helyen még ma sincsen, a maszájok (más okokból is persze) a gyermekek számában mérik az életkort. Mindig a fiatalabb hajt fejet az idősebb előtt, aki a fiatal homlokát a tenyerével megérinti. Tehát például, ha az édesanyámnak három gyermeke született, nekem viszont már négy, akkor én idősebb vagyok az anyukámnál.

A gyerekekből nagyon hamar szülők válnak Maszájföldön. A lányok akár már 12 éves korukban is férjhez mehetnek ahhoz, akit édesapjuk választ nekik. Ez sokszor az apa egyik barátja és ezzel együtt kortársa is. Nem ritka, hogy egy 12 éves lány egy több mint 50 éves férfi felesége lesz. Azért nem házasodnak inkább fiatalabb férfival, mert egy fiatal fiú nem tudná „megvásárolni” a lányt – jobban mondva az esküvővel járó adományokat eljuttatni az apának. Ez akár több szarvasmarha is lehet, ami nagyon nagy kincs.

Egy 12 éves lány maszáj mércével mérve már rég felnőttnek számít. A gyerekeknek kiskoruktól kezdve nincsenek játékaik. Édesanyjuk nagyjából két, három éves korukig szoptatja őket, majd becsatlakoznak a házimunkába. A maszáj kislányok főleg a tűz körül a főzőedényekkel, vagy a tejes kancsókkal játszanak és aktívan kiveszik a részüket a ház körüli teendőkből. Iskolába csak nagyon kevesen járnak, így mire elérik a 12 éves kort, már majdnem tíz éve vezetik otthon a háztartást. Főzni, takarítani és az állatokkal bánni kiválóan tudnak. Ebben a korban a lányok már a híres maszáj ékszerek készítésében is jeleskednek. Ezeknek mind saját jelentésük van, szimbólumként viselik őket. A színes fülbevalók például a gyermekek számát jelölik, így üdvözlésnél könnyen eldönthető, ki az idősebb. 

Források:

Cynthia Salvadori & Andrew Fedders: The Maasai.

HarperCollins Distribution Services. 1973.

Interjúk (2014 ősz, Észak-Tanzánia)

 


írta: Bujtás Petra